2010. július 12., hétfő

Előzmények 1. (2006)

Kezdhetnénk előbb is, de igazán 2006-ban tudott útjára indulni a Magyar Egyetemi és Főisklás Országos Rögbi Torna (MEFORT), ehhez ugyanis legalább négy, kizárólag egyetemistákból verbuvált csapatra volt szükség.
Böröndi "Forest" Tamás így megvalósíthatta régi álmát, hogy a rögbi bekerüljön a hivatalosan is jegyzett egyetemi sportágak közé.
Az első tornát 2006. május 26-án rendezték Esztergomban a Magyarország-Litvánia mérőzés egyik promójaként. Mostanában jutott eszembe, hogy mind a négy csapatvezető csapatától külön, de együtt érkezett a pályára (Forest, Dugó, Peleskei Tomi és Szontágh Dani, hisz ők résztvettek a Székesfehérváron tartott U17-es edzőtáborban játékvezetőként vagy edzőként. A résztvevő négy csapat:

Általános Vállalkozási Főiskola


Dunaújvárosi Főiskola

Pécsi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem

A tornának 3 esélyese is volt, a még gyerekcipőbe járó ÁVF nem tartozott közéjük.
Négy csapattal akkoriban körmérkőzésekkel döntöttük el a végeredményt. A csapatok akkor még nagyrészt bulinak vették ezt a tornát, persze mindenki meg akarta nyerni, hiszen a fődíj egy vadonat új mez garnitúra volt, amihez akkoriban még nagyon nehéz volt hozzájutni.

A sáros küzdelmeket a néhai Kolping pályán játszottuk (fura, hogy ez is már a múltté) és már a küzdelem elején látszott, hogy a DUF lehet a legerősebb csapat. Nemcsoda, hisz olyan játékosok tarkították, mint Németh Krisztián, Farkasinszky Gábor, Böröndi Tamás... akik akkoriban már saját csapatukban is kiemelkedőek voltak.
Bár a Szegeddel egy nagyon szoros és harcos meccset játszottak, senki sem tudta végűl megállítani őket abban, hogy "csont nélkül" nyerjék meg az első MEFOB-ot!
Végeredmény:
  1. DUF
  2. SzTE
  3. PTE
  4. ÁVF

1 megjegyzés: